Pár napos előkészítés után Bukarestben összehívják a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plenárisát. (Ugyanekkor ül össze a német tanács is.) A pártvezetésből Petru Enache, a nemzetiségi tanácsokat felügyelő-, és Emil Bobu, a szervezési kérdésekkel foglalkozó KB-titkárok vesz részt a tanácskozáson. 120-an vannak jelen, a felszólalások csak román nyelven hangzanak el. Bobu záróbeszédében a nemzetiségi kérdés megoldottságát hangoztatja.
1987. június 4. - 5.
Budapesten megbeszéléseket folytat az Emil Bobu (az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága tagja a KB titkára) és Ion Stoian, (a KB titkára) vezette román pártdelegáció a Szűrös Mátyás és Horváth István (az MSZMP KB titkárai) vezette küldöttséggel. (A román delegációt fogadja Kádár János főtitkár is, aki kitér a romániai meghívás elől.) A megbeszéléseken a román fél előveszi az Erdély története kérdését és nehezményezi, hogy azt éppen egy miniszter (Köpeczi Béla, aki "mellesleg" történész is) szerkesztette és az MTA adta ki. Szerintük a könyv kimondottan sértő a román népre. Végeredményben a kétnapos tárgyalás a süketek párbeszédének bizonyul.