A román tengerparton, Mangálián kétnapos, széles körű ideológiai tanácskozást tart a pártvezetés N. Ceauşescu vezetésével. (Jelen van az egyik fia, Nicu és a felesége, Elena is.) A tanácskozás többek közt a sztálinista szellemiségű, soviniszta, kisebbségellenes kultúrpolitikai irányzat megerősödését hozza magával, mely főként a rádió, a televízió,a film- és színházművészet területén jelentkezik.
1983. augusztus 4.
Az USA Kongresszusa ülésén Tom Lantos demokrata párti képviselő felolvassa az Ellenpontok szerkesztőinek Memorandumát és Programjavaslatát. Ez aztán hivatkozási alap lesz a Romániának nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadását ellenző erők esetében a kongresszusi viták idején.