Megjelenik az államtanács december 6-i, 225. sz. törvényerejű rendelete, melynek értelmében - az első fokú rokonok kivételével - tilos magánszemélynek külföldit elszállásolnia. A rendelet megszegőit 5-15.000 lejre büntethetik. A "szállástörvény" nagy felháborodást okoz magyar körökben, de számos román is helyteleníti. (A nagykövetség értesülése szerint Ilie Verdeţi KB-titkár azzal indokolta az egyik prominens magyar nemzetiséginek az intézkedést, hogy "a sok jövés-menés rossz hatással van a "lakosságunkra"". Ezt azzal egészíti ki Biczó György nagykövet, hogy ez a törvény is a román ortodox belpolitikának a része. A román pártvezetést bizonyára kezdi kellemetlenül érinteni, hogy a turizmus növekedésével a romániai tömegek nagyobb összehasonlítási alapot kapnak saját helyzetüket illetően, kételyeket ébresztenek az emberekben a vezetéssel szemben.")
1974. december 7.
Fél évi vizsgálati fogság után (többszöri halasztás után) Kolozsvárott zártkörű tárgyaláson két és fél év börtönbüntetésre ítélik Kallós Zoltánt. A per koncepciós jellege annyira nyilvánvaló, hogy arról nem csak a nyugati emberjogi szervezetek és a média vannak meggyőződve, hanem a Magyar Népköztársaság diplomatái is. (Január 2-án az Amnesty International levelet ír Kallós ügyében Bucur Şchiopu kanadai nagykövetnek.) Martin Ferenc nagykövet azt közli feletteseivel, hogy "letartóztatását kizárólag politikai szempontok motiválták. A jeles folklorista egész tevékenysége, egész lénye - különösen moldvai csángó kutatásai - a román vezetés éles ellenszenvét váltották ki." A román pártvezetés nem meri megkockáztatni, hogy a Kallós-ügy miatt esetleg az ország - akkor még igen jónak mondható - nemzetközi megítélése romoljon, ráadásul a neves etnográfus érdekében a magyar politikai és kulturális elit néhány tagja közbenjár Ilie Verdeţ KB-titkárnál, ezért Kallóst 1975 tavaszán szép csendben szabadlábra helyezik.
