A román kormány egyoldalúan felmondja a Vatikánnal 1927. május 10-én kötött Konkordátumot. - 1948. július 29.
1948. június 29.
"A pápa "Nominatio substitutorum" kezdetű szentszéki rendelkezésével arra utasítja a megszállt kommunista országokban lévő, joghatóságuk gyakorlásában akadályozott püspökeit, hogy minél hamarább nevezzenek ki két helyettest (ordinarius substitus) maguk helyett. A megyéspüspök felfüggesztése, letartóztatása, száműzetése stb. esetén ezeknek a helyetteseknek kell átvenniük az egyházmegye kormányzását, mégpedig úgy, hogy a főpásztor akadályoztatása esetén az első helyettes lép a helyébe, de ő is rögtön megnevezi az utódát. Ha az első ordináriust is letartóztatják, következik a második helyettes, majd az elődje első helyettese és így tovább. (A helyettesek kinevezéséről minden esetben értesíteni kell a Vatikánt.) Gerald Patrik O'Hara, a bukaresti nunciatúra régense október végén értesíti erről a katolikus egyházfőket. Azok közös egyetértéssel az utasításnál több utódot jelölnek meg. - 1949. június 21."