Kolozsváron meghal Jancsó Béla (Marosújvár, 1903. júl. 25.), publicista, orvosi szakíró, szerkesztő. Orvosi tanulmányait Szegeden és Kolozsváron végzi, hazatérte után tagja a Tizenegyek írói csoportosulásnak, majd az Erdélyi Fiatalok szerkesztője, 1940-44 közt a Ferenc József Tudományegyetemen tanársegéd.
1967. október 5. - 6.
Az RKP KB plenáris ülésén (ahol irányelveket fogadtak el "az ország területi-közigazgatási beosztásának megjavításáról") hozott határozat előirányozza, hogy a meglévő 16 tartomány helyett mintegy 40-45 megyét kell szervezni.
1967. november 1.
Budapesten aláírják a vízummentességről szóló magyar-román kormányközi egyezményt. A kétoldalú személyforgalom ettől kezdve rohamosan nő: 1965-ben még 69.500 beutazó turistát regisztrálnak Romániából, 1970-ben 117.100-at, 1975-ben pedig 121.900-at. Magyarországról Romániába 1965-ben 67.400, 1970-ben 98.000, 1975-ben pedig 234.000 turista utazik ki. Ugyanekkor egyeznek meg abban is, hogy Nagylaknál új ideiglenes közúti határátkelőt nyitnak, és megegyeznek a gyulai átkelőhely megnyitásában is.
1967. november 22.
Emil Bodnăraş, az RKP KB tagja közli Márton Áronnal, hogy megszüntették a kényszerlakhelyre vonatkozó tilalmat.
1967. december 6. - 8.
Az RKP országos konferenciáján, az októberi KB-határozat végrehajtása céljából egy központi párt- és állami bizottságot állítanak fel, mely javaslatokat dolgoz ki a megyék és munícipiumok megszervezésére. A felszólaló Fazekas János azt javasolja, hogy a Székelyföldet (Marosvásárhely és környéke kivételével) egy megyébe szervezzék. Beszédében kiemeli az RKP nemzetiségi politikájának eredményeit, kihangsúlyozva Nicolae Ceausescu személyes szerepét.
1967. december 9.
Megalakul Ion Gheorghe Maurer negyedik kormánya. A minisztertanács egyik alelnöke Fazekas János. A könnyűipari miniszter továbbra is Szenkovits Sándor, a belkereskedelmi miniszter pedig Levente Mihály. A helyi adminisztráció problémájával foglalkozó bizottság élére Gere Mihály kerül (tulajdonképpen ő irányítja a közigazgatási reformot).
1968. január 11. - 13.
Csíkszeredában, amikor egy gyűlésen a résztvevők megtudják, hogy a tervezett Hargita megye székhelye Székelyudvarhely lesz, botrány tör ki. 13-án a városi kultúrház előtt spontán tömegdemonstráció kezdődik és követelik a döntés megváltoztatását. A konfliktust sikerül békésen rendezni (Bukarestből leutazik Gere Mihály és Vasile Patilineţi is, de őket foglyul ejti a tömeg): egy delegációt küldenek Bukarestbe. A húsz fős küldöttség 14-én találkozik Nicolae Ceauşescuval is és sikerül kiharcolniuk, hogy a megye székhelye Csíkszeredába kerüljön.
1968. január 14.
Az RKP KB Végrehajtó Bizottsága jóváhagyja és "nyilvános vitára" bocsátja az új közigazgatási törvény-tervezetet. Az új javaslat - szemben a korábbi 58-cal - 35 megye létrehozását ír elő. Az eredeti tervek szerint az 1952 és 1960 közt fennálló Magyar Autonóm Tartomány egy jelentős részén, a régi Udvarhely, Csík és Háromszék megyék területén (utóbbi délkeleti része, Papolc-Nagyborosnyó környéke és a Bodza-vidék azonban Brassóhoz kerülne) az ún. "nagy székely megye", "nagy Hargita megye" jönne létre. (Ez a közigazgatási egység 7.680 km?-nyi lett volna, 376.000 lakossal. Egy megye átlagosan 6.786 km? lenne.) A megye azonban végül még sem az előzetesen eltervezett határok közt jön létre. Egyrészt bizonyos román politikusok ellenzik a "nagy székely megye" felállítását, ráadásul a háromszékiek nem akarnak Csíkszereda (vagy Székelyudvarhely) "uralma" alá kerülni. (A háromszékiek egyébként is megosztottak, egy részük - a korábbi Sepsiszentgyörgy rajon pártvezetése - amellett lobbizik, hogy a megalakuló Brassó megyéhez kerüljenek, míg a kézdivásárhelyiek élesen ellenezik ezt.) Kompromisszumos megoldásként létrehozzák Kovászna megyét. (Az eredeti tervektől eltérően létrehozzák Szilágy megyét is.) A végleges törvénytervezetet az RKP KB február 14-i plenárisán hagyják jóvá.
1968. február 16.
A Nagy Nemzetgyűlés megszavazza a 2/1968. sz. törvényt az ország közigazgatási-területi átszervezéséről. Erdélyben az 1950 előtt létezett huszonkettő helyett tizenhat megyét hoznak létre. (Nem alakul újjá Kis-, és Nagy-küküllő, valamint Torda-Aranyos és Szörény megyék.) A történelmi Székelyföld három megye: Maros, Hargita, Kovászna közt oszlik meg. Maros megye első titkára (egyben tanácselnök) Nicolae Vereş, Hargitáé Branis László, Kovásznáé pedig Király Károly.
1968. február 23.
Csíkszeredában megjelenik Hargita megye magyar nyelvű napilapja a Hargita. Az RKP Hargita megyei bizottsága és a megyei néptanács által kiadott lap főszerkesztője Albert Antal. Papírtakarékossági okok miatt 1974. május 4. és 1976. május 29. közt hetilapként jelenik meg.
1968. február 24.
Sepsiszentgyörgyön megjelenik a frissen létrehozott Kovászna megye magyar nyelvű hetilapja a Megyei Tükör. Az RKP Kovászna megyei bizottsága és a megyei néptanács által kiadott lap főszerkesztője Dali Sándor. 1970-74 között naponta jelenik meg, majd papírtakarékosságra hivatkozva 1974. május 4. és 1976. június 1. közt hetente, ezt követően ismét napilap.
1968. március 1.
Az RKP Központi Bizottsága rendkívüli plenáris ülését követő nagygyűléseken - a magyar nagykövetség értesülése szerint - felolvassák a KB egy bizalmas körlevelét, amelyben a párt a külföldiekkel való kapcsolattartással szemben óvatosságra int és előírja, hogy mindazok esetében, akiknél ez elkerülhetetlen, a külföldiekkel folytatott beszélgetésről kötelesek írásban haladéktalanul tájékoztatni feletteseiket. (Hasonló eljárás korábban is érvényen volt, csak nem vették olyan szigorúan.)
1968. március 1.
Életbe lép a "megyésítéshez" igazodó új református egyházi közigazgatási beosztás. A nagyváradi egyházkerületben 5, a kolozsváriban 8 egyházmegyét alakítanak ki.
1968. március 21. - 23.
A Hivatalos Közlönyben megjelenik a minisztertanács határozata a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság felállításáról. A bizottság magyar tagjai: Bene József, Csíky András, Hajdú Győző, Horváth Imre, Kovács György színész, Létay Lajos, Sütő András, Székely Zoltán. A végrehajtó bizottság (büró) tagja Domokos Géza. A bizottság alárendeltségébe tartoznak a fővárosi és a vidéki nagyobb nyomdák.
1968. április 6.
A magyarországi Nagylak és a romániai Nagylak (Nădlac) között megnyílik a nemzetközi közúti határátkelőhely, egyelőre csak a személygépkocsik számára. (A makói Maros-hidat meg kell erősíteni, mert csak legfeljebb 15 tonnás gépkocsikat bír el.)
1968. május 13.
A Nagy Nemzetgyűlés elfogadja az új oktatásügyi törvényt. Ez 3-6 éves kor között fakultatívvá teszi az óvodalátogatást. (1979-től kötelezővé válik minden öt éves gyermek számára.) Az addigi hetedikről a hatodik évre szállítják le a tankötelezettség korhatárát, valamint általánossá teszik a VIII. osztály utáni tanulást. A törvény szerint a líceumok hálózatát és az éves beiskolázási tervet az oktatási minisztérium, a megyei néptanácsok végrehajtó bizottságainak javaslatai alapján, míg a szaklíceumok hálózatát, profilját, és a beiskolázási tervét egyenesen a minisztertanács hagyja jóvá. (Mindez azt jelenti, hogy például a szaklíceumok profiljának kialakításánál a helyi érdekek sokszor nem számítanak és egy új líceum, vagy tagozat létesítéséről sem városi, vagy megyei szinten döntenek, hanem "a központban".) Ugyancsak ez a törvény szervezi át a szaklíceumok rendszerét (Ez hasonlít a magyarországi gyakorlathoz: a magyarországi szakközépiskolának megfelelő szaklíceum érettségi oklevelet és szakmunkás bizonyítványt ad. A szakiskolák egy, másfél éves szakképzést nyújtó oktatási intézmények.) Amint a törvény szövegéből kiderül, a szakoktatás ismét csak román nyelven történhet. A nemzetiségi nyelvű oktatással közvetlenül csak a törvény 52. szakasza foglalkozik: "A nem román nemzetiségű tanulók választhatnak, hogy román nyelvű általános iskolába iratkozzanak be abban az iskolai körzetben, amelyben laknak, vagy olyan iskolába, amelyben a tanítás nemzetiségük nyelvén folyik.
1968. május 18.
A budapesti Élet és Irodalomban ismertetik a Magyar Írók Szövetsége Kritikai Szakosztályában megrendezett kerekasztal-vitát a szomszédos országokban élő magyarság irodalmáról. A határozatban többek közt leszögezik: "vitathatatlan tény, hogy magyar nyelvű irodalmak alakultak ki a szomszédos országokban, s ezek szerves részei a magyar irodalomnak." Kijelentetik, hogy "a felelősség ezekért az irodalmakért közös: a szomszédainké, és a miénk." Az egységes Kárpát-medencei magyar irodalom tézisét Romániában hevesen visszautasítják, ám nem csupán a pártvezetés - mely a belügyekbe történő beavatkozásként értékeli a budapesti nyilatkozatot -, hanem a magyar írók egy része is. Domokos Géza, Huszár Sándor és Szász János - részben meggyőződésből, részben fölsőbb utasításra - írásaikban határozottan kritizálják az Írószövetség álláspontját, mondván, hogy a romániai magyar írók csak a saját pártvezetésük, országuk iránt érzik felelősnek magukat. A bukaresti nagykövetség megtudja, hogy a Román Írószövetség magyar nemzetiségű tagjai levélben kívántak válaszolni a Magyar Írószövetségnek a "közös felelősség" ügyében, kifejtve, hogy ez a román belügyekbe történt beavatkozás. A levelet végül még sem küldik el, valószínűleg azért, mert a pártvezetés leállította az akciót.
1968. június 27.
Váratlanul Bukarestbe hívnak több, mint száz prominens magyar értelmiségit. (Július 3-án a vezető német értelmiségieket is Bukarestbe hívják.) A Központi Bizottság főépületében megtartott találkozón Nicolae Ceauşescu mellett jelen van Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, Paul Niculescu-Mizil, Leonte Răutu, Dumitru Popescu, Gere Mihály és Fazekas János, a KB titkárai. Míg a felszólalók többsége az aktuális sérelmeket hozza szóba, Takács Lajos, a Bolyai egyetem utolsó rektora beszédében "a nemzetiségi kérdést megoldottnak" tekinti és kijelent, hogy "a legnagyobb baj az, hogy a magyarok még mindig nem tudnak elég jól románul", éppen ezért fokozni kell a román nyelv tanítását. Az egész napos tanácskozást a főtitkár záróbeszéde rekeszti be. A résztvevők legnagyobb megdöbbenésére azonban Ceauşescu a felvetett problémák döntő többségével szemben igen elutasító. A magyar nyelvű szakoktatás megszervezését azzal sepri le az asztalról, hogy "a munkásosztály egységes", és "akármilyen az anyanyelvünk, a fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje". Itt fogalmazódik meg nyilvánosan először az a tétel, miszerint "valójában mind románok vagyunk, ha a származásunk különböző is
1968. augusztus 21.
Nicolae Ceauşescu a sebtiben összehívott Központi Bizottság tagjai és a Nagy Nemzetgyűlés képviselői, majd a KB székháza elé "spontán" összegyűlt tömeg előtt élesen elítéli a Varsói Szerződés csapatainak előző napi bevonulását Csehszlovákiába, amely - mint mondja - "szembeszökő megsértése egy testvéri, szabad és független szocialista állam nemzeti szuverenitásának".
1968. augusztus 26.
Nicolae Ceauşescu és kísérete (Fazekas János és Vasile Patilineţi) a koradélután Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában, végül az esti órákban Székelyudvarhelyen nagygyűléseken vesz részt. Beszédeiben a főtitkár arra helyezi a hangsúlyt, hogy az eddig iparilag elmaradott Székelyföld az elkövetkező évtizedben óriási mértékben fog fejlődni. (Az ötéves tervben a megye öt új vállalatot "kap".) Az iparosítással pedig tulajdonképpen a kisebbségi kérdés is megoldódik. Egyébként pedig "a marxi-lenini politika következetes alkalmazásával Romániában helyesen megoldottuk a nemzeti[ségi] kérdést" - mondja Csíkszeredában. Székelyudvarhelyen kijelenti, hogy "senkinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzék ügyeinkbe, hogy megsértse románia szuverenitését." A gyűlések végén Ceauşescu minden esetben magyarul is elköszön az őt éljenző székelyektől.
